Még az is eszünkbe juthat, amit előtte nem tudtunk

Az elalvás előtti gyors magolás jó taktikának bizonyulhat a vizsgázó diákok számára. Egy új kutatás ugyanis megerősítette, hogy jobban emlékezhetünk a tanultakra, ha alszunk rájuk egyet. Sőt, a vizsgálat arra is rávilágított, hogy az alvás a duplájára növeli az esélyét annak, hogy olyan dolgok is eszünkbe jussanak, amelyeket előtte - ébren - még nem tudtunk felidézni. Az alvás tehát nemcsak emlékeink megőrzésében segíthet, hanem élesebbé is teheti a memóriánkat.

Forrás: Origo

 

Az Exeter Egyetem vizsgálatában önkénteseket kértek meg arra, hogy új, kitalált szavakra emlékezzenek vissza a felsorolás után azonnal, majd pedig újra alvás után illetve 12 órányi ébrenlét elteltével. Akiket alvás után kérdeztek, azok sokkal jobban emlékeztek a szavakra, mint ébren maradt társaik. És olyan szavakra is vissza tudtak emlékezni, amelyek első hallás után azonnal még nem jutottak az eszükbe. A kutatás megállapítása szerint az alvás hatásosabban segít megmenteni a felidézhetetlen információkat, mint hosszabb távon megőrizni azt, amire már amúgy is emlékszünk.

Az már eddig is ismert volt, hogy az alvás jótékony hatással van a memóriára és segít visszaemlékezni arra, amit előző nap tettünk vagy történt velünk. Az azonban újdonságnak számít, hogy az emlékek erősebbé, élénkebbé és könnyebben felidézhetővé is válhatnak az éjszaka folyamán, így azt is elő tudjuk kaparni agyunk szegleteiből, amire előtte nem emlékeztünk.

Az alvás csaknem a duplájára növeli annak az esélyét, hogy visszaemlékezzünk olyan információkra is, amelyeket korábban képtelenek voltunk felidézni - vonta le a következtetést a Cortex szaklapban Dr. Nicolas Dumay, az egyetem kutatásvezető pszichológusa. Az, hogy alvás után könnyebben elő tudjuk szedni az emlékfoszlányokat, azt jelzi, hogy az emlékek élesebbé válnak az éjszaka folyamán. Mindez arra enged következtetni, hogy az alvás során aktívan ismételgetjük a fontosnak tekintett információkat - mondta a professzor.

Dr. Dumay feltételezése szerint a memóriajavulás a hippokampuszból ered, az agynak abból a részéből, amely nélkülözhetetlen szerepet játszik összetett információk, események memorizálásában. Az alvás idején az előzőleg kódolt emlékdarabkák visszafejtődnek és újra átkerülnek az agynak abba a részébe, ahol eredetileg befogadtuk őket. Az emberek így gyakorlatilag újra átélhetik mindazt, ami a nap folyamán történt velük. Az alvás így megkönnyíti a hozzáférést azokhoz az emlékdarabkákhoz is, amelyek eredetileg túl haloványak voltak ahhoz, hogy felidézzük őket.