Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kormány mögött vagánykodni nem vonzó

Az autóvezetés stílusa sokat elárulhat valódi személyiségünkről. A vezetéskultúra megnyilvánulásai ugyanis jelentősen befolyásolják azt, hogy mennyire találjuk vonzónak másik nemű társainkat. Az ezt vizsgáló első tudományos kutatás eredménye szerint leginkább a nők rettennek meg és lombozódnak le a szabálytalankodó, ügyetlen és mindenek előtt az agresszív férfi sofőröktől. A férfiak viszont a vezetés közben szelfiző nőktől akadnak ki és veszítik el a vonzalmukat irántuk. A parkolás közbeni bénázás pedig mindkét nemre kiábrándítóan hat.

0 Tovább

Pár-bajok: közös megküzdés a nehézségekkel

Nehéz élményekhez vezet, ha egy pár nem tudja elég jól kezelni a kapcsolatukat érő kihívásokat és az ebből származó stresszt. A következmény nemcsak az lehet, hogy kevésbé hatékonyan oldják meg a problémákat, de még a kapcsolatuk is gyengülhet. A kihívással teli helyzetekben nőhet köztük az érzelmi távolság, s egyre kevésbé jólesőek a másik jelzései, gesztusai. A negatív tapasztalatok következtében pedig egyre fenyegetőbbé válhatnak egymás számára. Az jó stresszkezelés ezért a párkapcsolat egésze szempontjából is fontos.

0 Tovább

A hirtelen munkastressz hízlal

A legújabb vizsgálatok szerint a tartós stressz, az állandó irodai feszültség önmagában nem feltétlenül vezet elhízáshoz, viszont a rövid idő alatt magasra fokozódó munkahelyi nyomás esetén nagyobb a túlzott súlygyarapodás veszélye.

0 Tovább

Mennyit csalunk a vizsgákon és miért?

Itt a puskázási teszt!

Magyarországon, hasonlóan a többi közép- és kelet-európai országhoz, magas azoknak a diákoknak az aránya, akik különböző módokon csalnak az egyetemi éveik alatt. Egy új magyar kutatás rávilágított, hogy a diákok trükközési hajlandóságában a helyzeti tényezők és a kulturális értékek mellett fontos szerepet játszik az is, mennyire tanítanak lelkesen a tanáraik. Kiderült ugyanis, hogy a lelkesen tanító professzorok diákjai kevesebbet csalnak. A legfrissebb, jelenleg is zajló hazai puskázási felmérésbe most olvasóink is bekapcsolódhatnak. Az online kérdőíves vizsgálatot válaszaival anonim módon segítve mindenki megtudhatja, mennyire becsületes a vizsgákon a többiekhez képest!

0 Tovább

Lehet-e otthon magánszféránk?

Mit gondol, szükséges-e a lakáson belül egy olyan hely, ahol az ember saját magával lehet? Vagy ha a családban figyelnek egymásra és igazán nagy szeretetben élnek, akkor ott nincs szükség magánszférára, mert egymással akarják tölteni minden idejüket? Mi történik akkor, ha valamelyik családtagban mégis felmerül az igény, hogy a saját otthonában szeretne egyedül lenni egy kis ideig. Miért ne tehetnénk meg ezt a saját lakásunkban, miért ne lehetne egy külön terünk ott, ahol az életünk nagy részét töltjük?

0 Tovább
«
12

Mindennapi Pszichológia

blogavatar

Mindennapi jelenségek, viselkedésformák, emberi kapcsolatok lelki háttere, pszichológusok tudományos igényű, közérthető magyarázatával.

MiPszi a Facebookon

MIPSZI.HU