Mit gondol, szükséges-e a lakáson belül egy olyan hely, ahol az ember saját magával lehet? Vagy ha a családban figyelnek egymásra és igazán nagy szeretetben élnek, akkor ott nincs szükség magánszférára, mert egymással akarják tölteni minden idejüket? Mi történik akkor, ha valamelyik családtagban mégis felmerül az igény, hogy a saját otthonában szeretne egyedül lenni egy kis ideig. Miért ne tehetnénk meg ezt a saját lakásunkban, miért ne lehetne egy külön terünk ott, ahol az életünk nagy részét töltjük? 

 

Megtehetjük, hogy magunkra maradunk?

Elítélendő, ha valaki vágyik az egyedüllétre? Remélem nem. Hogy hogyan tudjuk ezt megvalósítani? Ebben a társadalmi berendezkedésben és tradicionális családstruktúrában nehezen. Hiszen a jó szülő azt gondolhatja, hogy nem teheti meg, nincs joga elvonulni. A saját magam tere és ideje eltörpül a család szükségletei mögött. Így az az érzésem lehet, hogy egyfajta állandó készenléti állapotban élek, ahol mindig elérhető vagyok.

Nehezen mondom azt a családomnak, hogy ez az én időm, magamra csukom az ajtót és hódolok a kedvenc időtöltésemnek, például jógázom vagy elolvasok egy cikket a kedvenc magazinomból.

Egy pillanatra azonban gondoljunk bele, hogy milyen testi-lelki megbetegedéseket okoz, ha a saját lelki szükségleteinket nem tudjuk kielégíteni, ha mindent magunk elé helyezünk, ha szorongva lépjük át a saját lakásunk küszöbét, az otthonunkét, ahol arra vágynánk, hogy végre saját magunk lehessünk.

Patológiás folyamatok indulhatnak el

Ha állandó feszültségben, egyfajta készenlétben élünk, akkor súlyos esetekben akár visszafordíthatatlan következményekkel számolhatunk. Az elhúzódó stresszorok hatásainak folytán felbomlik az élet dinamikus egyensúlya (homeosztázis). Patológiás folyamatok indulhatnak el, mely a viselkedéses válaszokra, az endokrin funkciókra, a gasztrointesztinális és az immunrendszerre is kifejti a hatását. Pszichés feszültség, szorongás hatására jelentősen megemelkedik a kortizol nevű hormon koncentrációja, mely csak abban az esetben termelődik, ha az agyban bekapcsolódik egy CRH-t (corticotropin releasing hormone) kódoló gén. A CRH aktiválódása után láncreakció indul el, mely végül egyrészt a kortizol termelését idézi elő, másrészt belső nyugtalanságot és szorongást vált ki, megemeli a vérnyomást, megszünteti és étvágyat és előidézi az emberek nyakán és arcán megfigyelhető jellegzetes bőrpírt. A pszichoneuroimmunológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a kortizol számos gén működését gátolja az immunrendszer sejtjeiben, melynek következtében több immunjelzőanyag (interleukinok és a tumornekrózis-faktor) nem termelődik a kívánt mértékben.

Relaxáció a tartós feszültség ellen

Az elfojtott indulatok, a rohanás, az időzavar és a folyamatos feszültség a szimpatikus idegrendszer túlaktiválódásához vezetnek. Tartós készenléti állapot hatására, illetve ha a feszültség levezetése akadályba ütközik, akkor megbillen a vegetatív idegrendszer egyensúlya, szimpatikus túlsúly alakul ki, mely komoly betegségekhez is vezethet.

Egy híres anekdota szerint Selye János egyszer megkérdezte egy zsarnoki természetű admirálistól, hogy van-e gyomorfekélye. "Nekem nincs" - felelte az admirális - "de a beosztottaimnak van". A hosszú ideig tartó stressz (amikor a CRH-t kódoló gén hosszú ideig van bekapcsolva) következtében azonban nem csak gyomorfekély, hanem magas vérnyomás, szívinfarktus vagy cukorbetegség is kialakulhat. A testi tünetek mellett azonban a pszichés állapot is veszélybe kerül: ingerültség, türelmetlenség, érzelmi labilitás, a koncentráció nehezítettsége és alvászavar jelenhet meg, majd a tünetek súlyosbodása után depresszív állapot vagy burn-out (kiégés) szindróma is kialakulhat.

Ezért már a tünetek korai felismerésénél gondoljuk végig, mit tehetünk az állandó készenléti állapot és a feszültség csökkentése érdekében. Hasznos lehet valamilyen relaxációs módszer elsajátítása, a kiküszöbölhető feszültségforrások megoldása, a rendszeres sportolás és otthonunkban a valódi pihenés megteremtése.
 

LÁTOS MELINDA
klinikai pszichológus