Egész életükben boldogtalanok és érzelmi függők maradhatnak azok, akiket gyermekkorukban a szülei túl nagy pszichológiai kontroll alatt tartottak. Ez a tanulsága annak a kutatásnak, amely több ezer ember sorsát kísérte nyomon évtizedeken keresztül, kamaszkoruktól a nyugdíjas éveikig.
Úgy tűnik, nem lehet elég korán kezdeni a meseolvasást és a rendszeres beszélgetést a gyerekekkel. Ez teszi ugyanis lehetővé a csemeték változatos szókincsének kialakulását, ami fontos szerepet játszik értelmi képességeik fejlődésében. A tudósok eddig későbbre tették a választóvonalat, de kiderült, hogy a szókincs alapján a gyerekeknek már nagyon korai életszakaszában, kétéves korban is megmutatkozhatnak azok a különbségek, amelyek később meghatározóak lesznek abban, hogy a mennyire tudnak jól boldogulni az életben.
Mi a közös a gyermektelen és a gyerekkel már rendelkező párokban? Hogy mindketten irigykednek egymásra. A legtöbben semmit nem várnak jobban, mint hogy gyermekük szülessen, aztán mikor megérkezik a hőn áhított baba, akkor egy csapásra boldogtalanabbá válnak, mint valaha. Egy 20 ezer szülő átfogó vizsgálatával készült kutatás szerint a friss apák és anyák kétharmada olyan fokú boldogtalanságot él át az első gyermeke megszületését követően, ami a válás vagy a partner elvesztése miatti szomorúsághoz fogható. Ez az élettel való elégedetlenségük vezet ahhoz, hogy az eredetileg tervezett második gyermeket már nem vállalják. Pedig utána jóval boldogabbak lehetnének.
Nyugati kultúránkban úgy tartjuk, az a jó baba, aki a szülőtől külön, egyedül alszik el és átalussza az éjszakát. A világ népeinek többségében azonban a csecsemők szoptatás közben szenderülnek el és egész éjjel az anyjukkal maradnak, időnként megébredve. Miből erednek ezek a különbségek és melyik lehet az üdvözítő, kevésbé veszélyes, és önállóbb felnőttet eredményező megoldás?
A gyereknevelés egyik nagy dilemmája: mire neveljük gyerekeinket és tanítványainkat? Legyen bátor, önálló és akkor is mondja el a véleményét, ha az a többieknek nem tetszik? Még a szüleinek, a tanárainak vagy idegen felnőtteknek is? Vagy inkább legyen udvarias, szófogadó, jól beilleszkedő gyerek, akivel öröm eldicsekedni mások előtt? Ő az, aki sosem keveredik vitába, ne adj' isten verekedésbe, nem lesz szemtelen és elkerüljük a gyakori látogatásokat az igazgatói irodában…
Rövid távon persze az a kényelmes, ha nincs gond a gyerekkel: megírja a leckét, kiviszi a szemetet és magától megsétáltatja a kutyát. Hosszú távon viszont mégis inkább annak örülnénk, ha nem hagyná magát letorkollni egy munkahelyi vitában és kiállna magáért, amikor romlott párizsit akarnak rásózni a boltban.
Vajon megy-e a kettő együtt? Attól tartok, nem.
Mindennapi jelenségek, viselkedésformák, emberi kapcsolatok lelki háttere, pszichológusok tudományos igényű, közérthető magyarázatával.
