A gyereknevelés egyik nagy dilemmája: mire neveljük gyerekeinket és tanítványainkat? Legyen bátor, önálló és akkor is mondja el a véleményét, ha az a többieknek nem tetszik? Még a szüleinek, a tanárainak vagy idegen felnőtteknek is? Vagy inkább legyen udvarias, szófogadó, jól beilleszkedő gyerek, akivel öröm eldicsekedni mások előtt? Ő az, aki sosem keveredik vitába, ne adj’ isten verekedésbe, nem lesz szemtelen és elkerüljük a gyakori látogatásokat az igazgatói irodában…

Rövid távon persze az a kényelmes, ha nincs gond a gyerekkel: megírja a leckét, kiviszi a szemetet és magától megsétáltatja a kutyát. Hosszú távon viszont mégis inkább annak örülnénk, ha nem hagyná magát letorkollni egy munkahelyi vitában és kiállna magáért, amikor romlott párizsit akarnak rásózni a boltban.

Vajon megy-e a kettő együtt? Attól tartok, nem.

Ha megtanulja a gyerek, hogy például nem kell puszit adnia annak, akinek nem akar, megelőzhető a zaklatás számos esete.

 

Hogyan védjék meg magukat?

Napjainkban egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogy a gyerekeknek már egészen kis korukban meg kell tanulniuk, hogyan védjék meg magukat a nemkívánatos érdeklődéstől. Megalkották az ún. fehérnemű-szabályt, amelyet egy képeskönyvben mutatnak be (Kiko and the Hand – Kiko és a Kéz). A mesében a Kéz megkéri Kikót, hadd érintse meg különböző testrészein, s ezt ő mindig meg is engedi. Ám amikor az alsóneműjébe szeretne benyúlni, Kiko azt kiáltja: NEM!

A könyv azért készült, hogy a szülőknek és nevelőknek segítsen beszélni erről a kényes témáról – hogy elmondhassák a gyerekeiknek: a testük felett ők rendelkeznek, és senki sem nyúlhat hozzájuk az engedélyük nélkül. Elmondhatják ugyanakkor, hogy vannak olyan felnőttek – pl. gondozók, szülők, orvosok –, akiknek néha meg kell érinteni őket, de ilyenkor is mondhatnak nemet, ha az adott helyzetben rosszul érzik magukat.

Felvilágosítás és mintaadás

Nehéz feladat ez egy olyan társadalomban, ahol bizonyos felmérések szerint minden ötödik gyermek érintett szexuális abúzus vagy az erőszak más formájában. A szex és a nemiség pedig annak ellenére tabu, hogy környezetünkben már túlzott mértékben találkozunk vele (tévé, internet, újságok, plakátok). Nincsenek megfelelő kifejezéseink a férfi és női nemi szervekre, a testiségre. A gyerek pedig megérzi, ha a szülő vagy a tanár kínosan feszeng beszélgetés közben, és legközelebb már nem erőlteti a témát. Marad az internet és a kortárs közösség az innen-onnan összeszedett (fél)információkkal.

Pedig a felvilágosítás – és ezzel egy időben a mintaadás – életbevágó. 

Ha megtanulja a gyerek, hogy például nem kell puszit adnia annak, akinek nem akar, megelőzhető a zaklatás számos esete. De készüljünk mi magunk is kínos pillanatokra, amikor a felvilágosított és öntudatos gyermek a vendégségbe érkező Klári nénit sem akarja megcsókolni.

Márpedig joga van visszautasítani a puszit, az érintést még a saját szüleitől, szeretteitől is – ezt el kell tudnunk fogadni.

Vajon mennyire hiteles az anya, aki akkor is „magához engedi” este a férjét, ha semmi kedve hozzá, majd arról beszél lányának, hogy a testünk szent, figyelnünk kell a jelzéseire? Gyermekeinket viselkedésünkkel tanítjuk, nem a szóbeli közlésekkel.  „Ne azt csináld, amit én csinálok, hanem amit mondok!”  Ismerős, ugye?

Határozott NEM

A gyerekeknek tudniuk kell azonnal és határozottan nemet mondani bármilyen, szerintük nem helyénvaló érintésre, kilépni az ilyen helyzetből és rögtön szólni egy felnőttnek.

Nem könnyű ez, hiszen ilyen szituációban gyakran elhangzanak a „Ha nem teszed meg, nagy bajba kerülsz!” és a „Nem mondhatod el senkinek, különben… „ - típusú fenyegetések. Vagy a másik, nagyon sokszor hallott mondat: „Ez a mi titkunk!” – Veszélyes mondatok, amelyek megmérgezik a lelket.

Fontos, hogy a gyerek kitartó legyen, és addig mondogassa, mi történt, míg valaki komolyan nem veszi mondandóját – és mi se üssük el panaszát azzal, hogy csak kitalálta, képzelte, ilyet az az ember biztosan nem csinált. Kényes helyzetbe kerülhet ilyenkor a pedagógus is, akire a család rátámad, miért avatkozik a magánügyeikbe. Korábbi iskolámban szerveztünk már „fal” osztályvizsgálatot az empatikus iskolaorvos segítségével, csak hogy az egyik tanuló hátán lévő gyanús foltokat megvizsgálhassa. (A gyerek azt mondta, hogy elesett otthon.)

A sérült gyermekek kiszolgáltatottsága

És mi a helyzet a sérült gyermekekkel? Azokkal, akik születésüktől fogva kiszolgáltatottak mások érintésének? Életük során ők sokkal gyakrabban vannak kitéve annak, hogy idegenek (orvosok, ápolónők, gondozók, különböző gyógy- és fejlesztőpedagógusok) nyúlnak hozzájuk, érintik meg őket, és ez gyakran fájdalommal jár. Sokan közülük eleve nem is tudják jelezni, ha valami nem jó nekik, mert nem beszélnek. Még a kommunikációs tábla sem segít minden helyzetben – hányszor láttam már türelmetlen reakciókat a lassan pötyögő gyerek kísérleteire! (Most nem érünk rá elővenni a tábládat, csak bólints, mit szeretnél!) Mások pedig tűrik, mert megszokták, hogy a testük felett nem rendelkeznek, és a felnőttek jobban tudják, mi a jó nekik. Emiatt pedig még inkább előfordulhat, hogy mások kihasználják őket.

Martin Pistorius írja könyvében, hogy a teljes testi kiszolgáltatottságban és némaságban töltött évei alatt azok az emberek, akiknek az ő gondozása volt a feladata, hányszor beszéltek róla a feje fölött becsmérlő módon, egyikük pedig rendszeresen visszaélt a magatehetetlenségével és szexuálisan kihasználta. Ijesztő belegondolni, hány ilyen eset lehet, amire soha nem derül fény.

Eszükbe sem jut, hogy szóvá tegyék

Mozgáskorlátozott és halmozottan sérült gyerekekkel való foglalkozásom során talán egy-két olyan történetre emlékszem, mikor egy gyerek jelezte, ne nyúljak hozzá. A legtöbbjüknek eszébe sem jutott, hogy ezt szóvá tegye. Megszokták már, hogy mindig jönnek emberek és öltöztetik, vetkőztetik, innen oda rakják. Egyik kis tanítványom, egy 7 éves, súlyos izomsorvadásos kislány, aki testi nehézségeit meghazudtolva hihetetlenül cserfes és jó kedélyű volt, az esti fürdetés közben gyakran rám szólt, hogy ne bámuljam őt. Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen bátor – de sok nehézsége volt más felnőttekkel, akik szemtelennek és makacsnak tartották.

Előfordul azonban, amikor a helyzet nem engedi meg ezt a fajta öntudatot. Egy másik tanítványomtól egyszer megkérdeztem, hogy szintén izombeteg testvére otthon hogyan oldja meg a mellékhelyiség használatát – a 16 éves lány erősen túlsúlyos volt, és az intézetben is csak emelővel bírtuk a kerekesszékből kivenni. Azt mondta, hogy ha rátör a szükség, három férfi családtag emeli fel az ágyból és tartja őt egy vödör fölé. El nem tudom képzelni, mit élhet át ilyen helyzetben, és hogy tud a büszkesége megbirkózni ezzel.

Az egészséges önbecsülés kialakítása

A sérült gyerekek között végzett munkám egyik legfontosabb elemének tartottam az egészséges önbecsülés kialakítását, megtartását. Úgy láttam, ők még az átlag gyerekhez képest is komoly nehézségekkel küzdenek.

1. Az első szempont talán triviálisnak tűnik, pedig nem az. Sose beszéljünk a gyerekről a feje felett. Egyszerűnek látszik, mégis gyakran megtesszük – észre sem véve, hogy egy idő után kialakul az az érzés, hogy ők tárgyak, nem számítanak. Különösen a nem-beszélők szenvednek ettől, hiszen azért, mert nem tudnak megszólalni, gondolatuk, véleményük még van.

Gyakran elhangzó panasz volt a gyerekek részéről, hogy otthon nem törődnek azzal, mit szeretnének. Gyakorlatilag a négy fal között élték az iskolán kívüli életüket. Szélsőséges példaként említhetők azok az esetek, amikor a kerekesszéket nem akarták/tudták felcipelni a lakásba, ezért a mozgássérült gyerek vagy az ágyban töltötte a hétvégét, vagy ha állapota megengedte, a földön kúszott-mászott. Olykor egyszerűen elfelejtkeztek róluk. Egy kislányt az erkélyen hagytak napoztatás közben, a másikat túl közel tolták a radiátorhoz – mindketten égési sérüléseket szenvedtek.

2. Amikor hozzányúlok a gyerekhez, megkérdezem, jó-e neki így. Lehet, hogy rossz helyen emelem meg, megnyomom valahol, ami fájdalmat okoz neki. Vagy egyszerűen nem esik jól az érintésem, túl hideg a kezem. Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem sok választás adódik, mert pl. az orvosi vizsgálat elkerülhetetlen, de ezt is lehet kommunikálni vele, és mindjárt másképp viseli a procedúrát. Sosem felejtem el annak az anyukának a történetét, aki elmesélte, mennyire meglepődött, amikor a fejlesztésre járó kisgyerekéhez úgy nyúlt a szakember, hogy előtte odafordult hozzá: Anyuka, megfoghatom a babát? – Korábban sosem kérdezték meg tőle, pedig már rengeteg helyen megfordultak. Attól kezdve ő is másképp tekintett a gyermekére és a vele foglalkozókra, sokkal bátrabb és tudatosabb lett.

3. Asszertivitás, érdekérvényesítés. Nagyon sok konfliktus forrása volt – nem a gyerekekkel, hanem a felnőtt kollégákkal –, hogy mindig következetes érdekképviseletre buzdítottam a tanítványaimat. Mondják el a véleményüket, fejezzék ki nemtetszésüket – de mindezt minden körülmények között udvariasan! Általános tévhit, hogy az a gyerek, aki kiáll a nézetei mellett – szemtelen. Miért? Mert ma Magyarországon egy gyerek nem szállhat vitába egy felnőttel, és pláne nem lehet igaza vele szemben. Féltjük a hatalmunkat, azt gondoljuk, ha egy vitában alulmaradunk, tanári/szülői tekintélyünk megkérdőjeleződik. Márpedig ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Érdemes lenne némely felesleges ismeret oktatása helyett retorikát, vitakultúrát, asszertivitást tanítani a diákoknak. (Vannak jó gyakorlatok ezen a téren, pl. az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Jogom van?! szabadon választható tantárgya, amelynek egyik célja:  „a fejlett jogérzékkel és ismeretekkel rendelkező, a maga ügyében szakszerűen eljárni tudó polgár kinevelése”.)

A  fent leírt nehézségek nagy része nem pénz, hanem megfelelő hozzáállás kérdése. Nem kizárólag akadálymentes hivatali bejáratokra és kommunikációt segítő eszközökre, szakemberekre van szükség – csak az akadálymentes gondolatok válthatják meg a világunkat.

Kapcsolódó:

A Mindennapi Pszichológia Magazin aktuális számából
Cikk: 
Szerethető vagyok (!) ?
„Kicsit más” Sérült gyermek a családban 
Kötődés
A fortélyos félelem természetrajza
Cikk témakör: 
Fejlődéslélektan
Pszichológus válaszol: 
A kisbabám sír az anyósom ölében 
Cikkajánló: 
Ne érints meg!
Éltető szeretet

HAJDÚ NOÉMI
pedagógus