Hány éves korban érdemes elkezdeni a zenetanulást? Ez a kérdés rendszerint felvetődik az őszi óvoda- és iskolakezdéskor, amikor a gyerek különóráit tervezgetjük. Sokakban megfogalmazódik, hogy vajon nem túl késő már vagy éppen nem túl korai-e ebbe belevágni. Az utóbbi évek kutatásai azonban rácáfolnak arra, hogy a zenei nevelés sikerének kulcsa az erre fogékony kor kiválasztása lenne. Megfelelő támogató környezet hiányában sem a motiváció, sem a gyakorlás nem éri el azt a mértéket, ami segítséget tud nyújtani a magasabb szintű zenei képesség fejlődésében.
Annak ellenére, hogy az ember ösztönösen vonzódik a zenéhez, s élete szinte minden momentumát körülöleli a muzsika, egyre kevesebb azok száma, akik meglehetősen magas szintű zenei képességekkel rendelkeznek – állítja John Sloboda, aki korábbi vizsgálatokra visszautalva az alábbi képletben írta fel a siker receptjét:
képesség = adottság + motiváció + gyakorlás.
Nézzük meg, mely lépcsőfokokon keresztül juthatunk el a zenei képesség megszerzéséig!
Honnan ered a muzikalitásunk?
Számos tanulmány igazolja, hogy a zene és a nyelv között rendkívüli párhuzam figyelhető meg. A születést követően az 1 perces csecsemő már reagál a hangos zajra – fejét a hangforrás irányába fordítja -, s már életünk első óráiban képesek vagyunk megkülönböztetni a beszédet és a nem beszédszerű hangokat. Érdekes módon hangérzékenységünk rohamos fejlődést mutat, ám bizonyos idő után stabilizálódik. A 2 napos csecsemő a leggyakrabban hallott nyelvet részesíti előnyben az idegen nyelvekkel szemben.
Két hónapos korunkban hangérzékenységünk annyira kifinomult, hogy képesek vagyunk a fonémákban rejlő minimális különbségek (pl. /pa/ vagy /ba/) észlelésére, függetlenül a beszélt nyelvtől. 6-8 hónapos korunkra azonban ez az érzékenység az anyanyelvben használatos fonémákra, taglejtésekre korlátozódik.
A 7 éves gyermek képes megkülönböztetni helyesen illetve helytelenül formált zenei szekvenciákat. Vagyis ha megszólaltatunk egy néhány hangból álló hangsort, majd azt néhány hanggal feljebb, de a hangközarányokat megtartva megismételjük, a (zeneileg képzetlen) kisgyermek felismeri, hogy a két hangsor valójában azonos; s ugyancsak felismeri, ha a két skála között minimális eltérés mutatkozik.
A fentiek olyan velünk született adottságok, amelyek kétségkívül alkalmassá tesznek minket a zeneérzésre – s ekkor még nem beszéltünk a zene lelkiállapotunkat, hangulatunkat befolyásoló képességéről, amely a zeneterápia legfőbb eszközét képzi.
Azonban a muzikalitást – mint minden képességet, hajlamot – fenn is kell tartani, aminek elengedhetetlen feltétele a motiváció, valamint a gyakorlás. Tehát ha újra rápillantunk a siker képletére, azt mondhatjuk, hogy a három tényező nem egymástól elszigetelve létezik, hanem egymásból következnek, mi több, mindegyik magában foglalja a többit.
9 év – a választóvonal?
Több kutató is úgy véli, hogy a zenei fejlődés 9 éves kor körül lelassul, némileg stabilizálódik, ezért a zenei képzést ezen szenzitív periódus előtt kell megkezdeni. Ezt a hipotézist több agykutató is megerősítette, akik szerint 9 éves kor körül az agyban olyan biokémiai változás megy végbe, amelynek során bizonyos képességek lefékeződnek.
Egy, a kilencvenes évek végén, több száz amerikai zenész bevonásával végzett vizsgálat eredményeként a kutatók megállapították, hogy azoknál, akik 4 éves koruk előtt kezdték meg zenei tanulmányaikat, az abszolút hallás (mint a zenei képességek egy rendkívül magas szintje) 40%-os arányban volt megfigyelhető, míg azoknál, akik csak 9 éves koruk után részesültek zenei képzésben, mindössze 3% volt az arány.
Ezek ismeretében rendkívül sokáig az volt az uralkodó nézet, miszerint a zenei képzést 9 éves kor után már nem érdemes elkezdeni, ám az utóbbi évek vizsgálatai ezt megcáfolják. Egy 2011-ben publikált tanulmány számos olyan vizsgálatot idéz, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a rendszeres mentális gyakorlás még felnőttek agyában is képes olyan változásokat előidézni, amelyekről korábban úgy vélték, hogy csak gyermekkorig lehetséges.
Mindezek fényében ma már egyre több kutató ismeri el, hogy noha a korai zenetanulás bizonyos magas szintű képességek elsajátítása érdekében fontos szempont lehet, ugyanakkor önmagában nem elégséges.
Motiváló környezet
Ha motivációról, valamint gyakorlásról beszélünk, nem is kérdés, kinek van meghatározó szerepe: elsősorban az elsődleges szocializációs környezetnek, vagyis a családnak, majd iskoláskorba lépve a tanárnak.
A közelmúltban elhunyt dr. Czeizel Endre a kiemelkedő muzsikusokat górcső alá véve megjegyezte, hogy noha a legtöbb zenei géniusz tehetsége már igen korán megmutatkozott, ám ennek szükséges feltétele volt, hogy szinte csecsemőkorától kezdve olyan környezetben nevelkedjen, ami folyamatosan biztosította számára a „zenei ingereket”. Czeizel megfigyelte, hogy a legjelentősebb zeneszerzők többségének szülei zeneszerető, esetleg amatőr szinten muzsikus emberek voltak, s így a bennük lévő zenei hajlam, tehetség szinte hatványozódva jelent meg gyermekükben.
Amikor Kodály Zoltánt arról kérdezték, mikor érdemes elkezdeni a gyermekek zenei nevelését, azt válaszolta: „9 hónappal a születése előtt”. Majd helyesbített: „Pontosabban 9 hónappal az édesanya születése előtt.” A zenei környezet ugyanis motivátorként hat a zeneileg fogékony gyermekre, biztatva őt a személyes tapasztalatszerzésre, vagyis a gyakorlásra.
A kutatások arra is fényt derítettek, hogy magasabb szintű zenei képességek elsajátításában elhanyagolhatatlan szerepet tölt be a változatos zenepedagógiai módszerek tudatos alkalmazása. Az ázsiaiak körében megfigyelhető magas prevalenciájú abszolút hallás okait kutatva figyelték meg, hogy olyan zenepedagógiai stratégiákat alkalmaznak, amelyek rendkívül eredményesen segítik elő a képesség fejlődését.
A korai életszakaszban kezdett zenei tanulmányok tehát hozzájárulhatnak ugyan a magas szintű képességek megszerzéséhez, ám az életkor korántsem tekinthető kizárólagos tényezőnek. Noha a zenei tehetség, a muzikalitás rendszerint korán megmutatkozik, megfelelő támogató környezet hiányában sem a motiváció, sem a gyakorlás nem éri el azt a szintet és rendszerességet, amely segítséget tud nyújtani a képesség fejlődésében. Ez pedig szülőként, pedagógusként a mi felelősségünk.
Kapcsolódó:
Látod vagy hallod?
Gondolatok a tehetségről
Mozart elixírje
Isten hárfája
Zene és pszichológia
Az "agyfényesítő zene"
Gyógyító zene
Ne tanítsd, hadd tanuljon
HERCEG ATTILA
klarinétművész-tanár,
önismereti- és személyiségfejlesztő tréner
