Bárhol megjelennek, feltűnést keltenek: kisgyerekként aranyosan egyformák, felnőttként zavarba ejtően hasonlóak. Ők az egypetéjű ikrek, biológiailag megegyező élőlények, akik csak látszólag ugyanolyanok, hiszen a teljesen egyforma külső eltérő belső tulajdonságokat és érdekes személyiségkülönbségeket rejt.
Különleges érzékenység egymás iránt
Már a magzati hónapokat is teljesen másképp élik meg, mint azok, akik egyedül laknak a pocakban, hisz zsigeri tudomásuk van a másikról: érzik egymás jelenlétét, szorítják, nyomják egymást, és olyan testi tapasztalásokat szereznek, amelyeket az egyedüli babák nem élhetnek át. Alessandra Piontelli olasz származású pszichoanalitikus több ikerpár méhen belüli viselkedését vizsgálta ultrahang-diagnosztika segítségével. Tapasztalatai azt mutatták, hogy az ikrek tudnak egymásról és reagálnak is a másikra: simogatják egymást, összedugják a fejüket, mintha puszilkodnának, de az is előfordul, hogy egyikük felébreszti a másikat, ha már unatkozik.
Azzal, hogy már a méhen belül létrejön köztük a kommunikáció, különleges empatikus érzékenység alakul ki bennük.
Az így szerzett benyomások az éppen fejlődő és mindent bevéső idegrendszerben olyan tapasztalatokat és potenciálokat alakítanak ki, ami megmagyarázhatja későbbi különleges érzékenységüket egymás iránt.
Eltérő temperamentum
Méhen belüli kapcsolatukban persze a versengés is megjelenik: amikor a babák együttes súlya eléri a három kilót, egyre kisebb és kényelmetlenebb számukra az anyaméh, ezért elkezdenek küzdeni az életükért, a dominánsabb harcolja ki a jobb helyet s ő születik meg először, valamivel nagyobb súllyal, mint testvére.
Ezek a magzati csaták aztán a „külső” életben is viselkedés- és temperamentumbeli eltéréseket eredményeznek.
Szimbiózis a testvérrel
A születés után is sajátos helyzetet teremt a „másik” állandó jelenléte. Nemcsak az anya, hanem a babák figyelme is megoszlik, hiszen az anyával ellentétben az ikertestvér mindig jelen van. Mivel az anyának meg kell osztania figyelmét, kevesebb visszajelzést ad a babáknak: például amíg az egyiket tisztába teszi, addig a másikkal tartja a szemkontaktust, ezáltal a csecsemő két különböző üzenetet kap: közeledés (anyai érintés) és elutasítás (anya szemkontaktusa a testvérrel). Ezért van az, hogy az ikerbabák nem elsősorban az anyával élnek meg szimbiózist, hanem a testvérükkel: ő az, akire szorongató helyzetekben ránéznek, nem pedig az anya, hiszen azt tapasztalják, hogy ikertestvérük sokkal megbízhatóbban van a közelükben, mint az anyjuk, aki néha el-eltűnik.
Vagyis felfedezik, hogy anyjuktól függetlenek, viszont a testvérüktől nem.
Kezdetektől leosztott szerepek
Az ikerlélektanban Zazzo számol be a legtöbb érdekes adatról. A francia pszichológus több mint 200 – közülük 22 egypetéjű – ikerpárt követett nyomon majdnem két évtizeden át. Az addigi ikerkutatásoktól eltérően őt nem az egypetéjű ikrek hasonlósága, hanem a különbözősége ragadta meg. A kérdése az volt, hogy
két biológiailag megegyező élőlényben – mint amilyen egy egypetéjű ikerpár – hogyan mutatkozhatnak egyre nyilvánvalóbb egyéni különbségek?
Bár örökletes adottságaik azonosak, némi különbség már a születéskor tapasztalható közöttük, hiszen egyikük valamivel hamarabb jön a világra, gyakran jelentős súlykülönbséggel, a nagyobb, súlyosabb újszülött pedig általában jobban fejlődik, erősebb lesz. A minimális születési különbséget a szülők sokszor a kisebb, gyengébb gyermek iránti nagyobb figyelemmel, fokozott törődéssel próbálják kiegyenlíteni, így az eltérő bánásmód következtében az egyéni fejlődés is eltérő lesz. Itt érhető tetten, hogy bár – az esetek jelentős részében – ugyanabban a családban nőnek föl, a közöttük lévő személyiségkülönbségek miatt a hozzájuk való viszonyulás mégis eltér, ezért még az azonos családban felnövekvő ikrek kapcsán sem beszélhetünk azonos környezetről. Zazzo az ikerhelyzetet sajátos „mikromiliőnek” is tekintette – olyan párosságnak, ami nemcsak egyformává, hanem különbözővé is teszi a pár két tagját: mivel folyamatosan jelen vannak egymás életében, hol átveszik és utánozzák a másik szokásait, hol pedig elkülönülnek, esetleg szembefordulnak egymással. Vizsgálatai során felfigyelt arra is, hogy az egypetéjű ikrek között jellegzetes szerepmegosztás működik. Az egyikük a domináns, a világ felé képviselő típus, míg a másik visszahúzódóbb, aki hagyja, hogy testvére legyen a szócsöve, és viselkedésével elő is segíti, hogy ez a felosztás megfelelően működjön. Az ikerpár egyik tagja mindig mozgékonyabb, erősebb, rámenősebb, magabiztosabb, biológiailag érettebb, míg a másik kissé passzívabb, esendőbb, introvertáltabb alkat.
Én-tudat helyett mi-tudat
Minden ember úgy határozza meg önmagát, hogy megkülönbözteti másoktól. Az egypetéjű ikreknél ez problémásabb, hiszen a külsőleg velük teljesen azonos ikertestvérüktől kell megkülönböztetniük magukat, ezért éntudatuk az átlagos 2 éves kor helyett csak 4 éves koruk körül alakul ki. Mivel az ikreknek először nem az éntudatuk, hanem a „mi-tudatuk” alakul ki, felnőttkorukban is gyakrabban beszélnek többes szám első személyben, mint egyes szám első személyben.
Pedig az ikrek is egyediek és megismételhetetlenek, ezért különbözőségüket a kezdetektől hangsúlyozni kell, mert így könnyebbé válik a későbbi önállósodásuk. Ezt szülőként megkönnyíthetjük azzal, ha nem azonos hangzású neveket adunk nekik, nem öltöztetjük folyton hasonló ruhákba, s nem úgy emlegetjük folyton őket, hogy „az ikrek”, hanem a keresztnevükön szólunk hozzájuk vagy beszélünk róluk. Persze önállósodásuk elsősorban fizikai eltávolodást jelent – különleges lelki kapcsolatuk eltéphetetlen és örökre megmarad.
Kapcsolódó:
Nincs két egyforma ikerpár
Mégsem egyformák genetikailag az egypetéjű ikrek?
A magzat üzenete: Kommunikáció és kapcsolat
Testvérféltékenység?
Nem egyformák az ikerpárok
PEKÁR DÓRA
