Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A fenyegetés gyanújára is agresszíven reagálnak a gyerekek

Egy friss átfogó kutatás szerint a gyerekek többsége a világon mindenütt már akkor is agresszívan reagál, ha valakiről ellenséges szándékot feltételez. Egyes kultúrákban azonban jóval gyakrabban gondolják azt a másikról, hogy fenyegető a közeledése, ezért ott magasabb arányban fordul elő az agresszív viselkedés. A kutatók szerint ezért az agressziónak leginkább azzal lehetne elejét venni, ha úgy szocializálnák a társadalmak a gyerekeket, hogy más szemmel tekintsenek az őket körülvevőkre. Arra kellene megtanítanunk gyermekeinket, hogy ne gondoljanak másokról olyat, amit maguk sem szeretnének, ha róluk gondolnának mások.

Forrás: Origó

0 Tovább

Így működnek a hatalomfüggő "kis diktátorok"

Aki egyszer hatalmat kap, az könnyen függővé válhat tőle. Ez a szenvedélybeteg azonban nem magát, hanem a körülötte állókat pusztítja, azzal, hogy folyamatosan gyanakszik és kontrollál, nehogy elveszítse a hatalmát. Ezért még a híveiben sem bízik. Csak azzal nem tud mit kezdeni, ha valaki nem fél tőle. Ezt a fajta belső szabadságot ugyanis a hatalomfüggő nem ismeri.

0 Tovább

Ha rosszul alszik, rossz döntéseket hozhat

Ha rendszertelenül vagy az elegendőnél kevesebbet alszunk, az nem csak az egészségünkre lehet rossz hatással, hanem arra is, hogy jó döntéseket hozzunk és barátságosak maradjunk a környezetünkkel. Egy friss kutatás szerint ugyanis, aki keveset alszik, az könnyen elveszítheti az önuralmát, és így áldozatul eshet hirtelen feltörő vágyainak, a figyelmetlenségének vagy egy rossz döntésnek.

Forrás: newsstand.clemson.edu

Forrás: newsstand.clemson.edu

0 Tovább

Mennyit csalunk a vizsgákon és miért?

Itt a puskázási teszt!

Magyarországon, hasonlóan a többi közép- és kelet-európai országhoz, magas azoknak a diákoknak az aránya, akik különböző módokon csalnak az egyetemi éveik alatt. Egy új magyar kutatás rávilágított, hogy a diákok trükközési hajlandóságában a helyzeti tényezők és a kulturális értékek mellett fontos szerepet játszik az is, mennyire tanítanak lelkesen a tanáraik. Kiderült ugyanis, hogy a lelkesen tanító professzorok diákjai kevesebbet csalnak. A legfrissebb, jelenleg is zajló hazai puskázási felmérésbe most olvasóink is bekapcsolódhatnak. Az online kérdőíves vizsgálatot válaszaival anonim módon segítve mindenki megtudhatja, mennyire becsületes a vizsgákon a többiekhez képest!

0 Tovább

Megfejtették a bűnös élvezetek lélektanát

Az élvezet és a bűntudat általában szorosan összekapcsolódik az emberek tudatában. Hiszen az élvezet hajszolása sokszor bűntudattal jár. Ám, hogy a bűn tudata az élvezetet fokozni tudja, sőt a fő mozgatórugója lehet, az nem kézenfekvő. Pedig egy friss egyetemi kutatás most azt igazolta, hogy a bűntudattal teli habzsolás nagyobb örömet nyújt, mint a bűnérzet nélküli fogyasztás. Messzire vezet, hogy ebből a megállapításból milyen tanulságokat vonhatnak le a marketingesek és a törvényhozók.

A bűnös kilengések mindig boldogsággal töltenek el

0 Tovább

Mindennapi Pszichológia

blogavatar

Mindennapi jelenségek, viselkedésformák, emberi kapcsolatok lelki háttere, pszichológusok tudományos igényű, közérthető magyarázatával.

MiPszi a Facebookon

MIPSZI.HU