Aki egyszer hatalmat kap, az könnyen függővé válhat tőle. Ez a szenvedélybeteg azonban nem magát, hanem a körülötte állókat pusztítja, azzal, hogy folyamatosan gyanakszik és kontrollál, nehogy elveszítse a hatalmát. Ezért még a híveiben sem bízik. Csak azzal nem tud mit kezdeni, ha valaki nem fél tőle. Ezt a fajta belső szabadságot ugyanis a hatalomfüggő nem ismeri.
Alkoholizmus, pszichoaktív szerhasználat, társfüggőség, evészavarok és még hosszan sorolhatnám – mind a függőség bizonyos fajtái. De vajon beszélhetünk-e függőségről egy olyan, hagyományosan nem az addikciók közé sorolt esetben, mint a hatalomvágy?
Nem függőség-e a hatalom is? Hiszen aki egyszer belekóstolt, alig tudja kiengedni a markából.
Csak a hatalmukkal foglalkoznak
Pályám során a függőség számos formájával találkoztam, mégis az egyetlen addikció, amely előtt mindig is értetlenül álltam, a hatalomfüggés. Függőség-e egyáltalán a hatalomvágy valamint a már megszerzett hatalommal élés, illetve visszaélés? Úgy gondolom, igen, méghozzá a viselkedési függőségek egyike, hiszen a hatalomfüggők alapvetően semmi mással nem tudnak foglalkozni, mint hatalmuk megszerzésével és megőrzésével. Leginkább a workaholic rabjával, a munkamániással rokoníthatók – csakhogy a „hatalommániások” súlyos hatással bírnak környezetük, pontosabban „alárendeltjeik” életére. Míg a szenvedélybetegek többsége önpusztító életet él, a hatalomfüggő nem magát, hanem a körülötte állókat pusztítja – sokszor a szó szoros értelmében.
Főnökösködők, hatalmaskodók
Érdekes csoport a hatalomfüggők között a „kis diktátoroké”, ilyenek azok a munkahelyi főnökök, akik pozíciójukkal visszaélve „főnökösködnek” – erre a viselkedésre használják a bossing kifejezést (az angol főnök szóból). Az ilyen vezető rettegésben tartja a munkatársait, és önalávető, ellenállni képtelen „alattvalókat” teremt – s ezt a félelmet a „boss” élvezettel nézi. Ne feledjük, hogy minden függőség egyfajta kompenzáló örömforrás.
Hogyan is működik egy ilyen hatalomfüggő kiskirály? Először is támogató bázist, mondhatni besúgóhálózatot épít maga köré, így „téglái” révén mindenkiről mindent tud. Az információ – mondják – hatalom. Erre a hálózatra azért is szüksége van, mert tekintélye nem engedi, hogy „alászálljon” és maga győződjön meg a munkahelyi valóságról, kollégái tényleges működéséről. Ha néha mégis megteszi, akkor sem közvetlenül munkatársaival beszél, hanem kerülőutakat keresve informálódik róluk. Beszédmodora sem egyenes: köntörfalaz, megfélemlít, vádol, így aztán fennáll annak veszélye, hogy a beosztott – ha nem elég magabiztos – elhiszi, szörnyű hibát követett el, s a továbbiakban ez még bizonytalanabbá teszi képességeivel kapcsolatban. Családon belül is vannak ilyen „kis diktátorok”: például egy hatalmaskodó, megfélemlítő apa is súlyos károkat képes okozni felesége és gyermekei személyiségében – más kérdés, hogy a patriarchális családokban ez évszázadok óta elfogadott.
Bosszúállás a gyermeki elnyomatásért
A hatalomfüggő ember sérült személyiség, többnyire gyerekkorában egy hatalmaskodó apa nyomása alatt élt, s felnőttként ezzel a viselkedéssel áll bosszút gyermekkori sérelmein – mások rovására. Jerrold Post washingtoni professzor diktátorok, maffiavezérek, kisfőnökök személyiségét vizsgálva több közös pontot állapított meg: mindannyiukra jellemző az énközpontúság, a messianisztikus küldetéstudat, a beszűkült lelkiismeret, a gátlástalanság és a paranoia valamely formája. Különös – és közös – ismérvük a környezetükben élők lelke és elméje fölötti hatalom megszerzésének képessége.
Ellenállás belső szabadsággal
A fentiek értelmében azonban a hatalomfüggő folyamatosan fél, gyanakszik és kontrollál, hiszen azt veszítheti el, ami számára mindennél fontosabb: a hatalmát. Nem bízik híveiben sem, bárki bármikor kieshet a pikszisből. Munkatársai („alattvalói”) vagy lelkes hívei, vagy csendben, észrevétlenül próbálnak meghúzódni – vagy ellenállnak. Az „ellenállókkal” szemben mindent elkövet, hogy tönkretegye őket, s ha ez mégis meghiúsul, tombol haragjában, de nem adja fel. Nem érti, miért nem fél tőle mindenki.
Demokrata az, aki nem fél – vallotta Bibó István. (És azt is hozzáteszi: aki nem félemlít meg másokat.) Ezt a fajta belső szabadságot a hatalomfüggő nem ismeri, nem tud mit kezdeni vele. Nem is sejti, hogy ez a belső szabadság az élet egyik legnagyobb ajándéka.
Kapcsolódó:
Machiavellizmus – A cél szentesíti?
Az ereinkben folyó vadállat: a tesztoszteron
Ki legyen a főnök?
Büntetés, jutalmazás, bizalom
Lexikon: nárcisztikus sérülés
Félig felnőtt gyerekek
Mintha élvezte volna, hogy uralkodhat rajtam
Munkahelyi stressz
GIMES KATALIN
tanár, addiktológiai konzultáns
