Habos rózsaszínruhás kislány, bűbájos mosoly - s a következő pillanatban hangosan visít és toporzékol, mert nem kapott meg valamit. Erre a szülő gyors ígérgetésbe kezd, hogy minél hamarabb leszerelje a gyermekét. Lelki szemeink előtt föltűnik a fejcsóváló középkorú hölgy bevásárlószatyrokkal - "Én bizony adnék neki egy jó nagy pofont!" Ez a felszín. De nézzünk egy kicsit a jelenség mögé.
Bűbájos mosoly - s a következő pillanatban hangosan visít és toporzékol, mert nem kapott meg valamit
Számtalan helyzetben tűnik úgy, hogy a szívnek és az észnek meg kell mérkőznie egymással, hiszen döntésünket csak az érzelmünk vagy az értelmünk vezérelheti. Valójában azonban a háttérben nagyon is összedolgoznak. Amikor értelmünk kellemetlen tényekkel találja szemben magát, akkor titkos háttéralkuba kezd az érzelmekkel. Az ész különféle cselekkel, kegyes csalásokkal megpróbálja elkerülni, hogy a szívnek fájnia kelljen.
Úgy tűnik, a régi, cinikus mondás, miszerint pesszimista az, aki reálisan látja a világot, mégiscsak tartalmaz némi igazságot. Egy kevés kincstári öncsalás ugyanis hozzátartozik a személyiség egészséges működéséhez - mert nem szabad elfelednünk, hogy tudatunk nem arra fejlődött ki, hogy minél tárgyszerűbb képet legyen képes alkotni a világról, hanem hogy ösztökéljen, vigasztaljon, továbblendítsen, azaz életben tartson minket.
A stressz első tudományos leírása óta rengeteget tudtunk meg arról, mi okozza, milyen élettani mechanizmusok állnak a hátterében és mennyire káros az egészségünkre. Tudjuk, szervezetünk hogyan reagál az állandó hidegre, a folyamatos fenyegetettségre, munkahelyünk vagy egy szerettünk elvesztésére. De mit tudunk vajon azokról a helyzetekről, amelyek az előbb felsorolt "negatív stresszorokkal" ellentétben pozitív érzelmekkel járnak?
A serdülők nagyon nagyra értékelik, ha elismerik az igényeiket és megértik őket - mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nekünk le kéne mondanunk a saját igényeinkről. Sőt, azáltal, hogy kifejezzük, fontosak számunkra az ő igényei és igyekszünk azokat kielégíteni, ő is sokkal inkább megérti és elfogadja a mi igényeinket - mivel partnerként, egyenrangúként kezeljük.
"Nem igaz, hogy te soha nem értesz meg engem, hagyjál békén!" - üvölti a korábban még mintagyereknek számító serdülő, és becsapja szobájának ajtaját a megdöbbent szülő előtt. A szülő számára érthetetlen és fájó élmény, hogy a korábban még olyan csendes és kedves gyermeke, akinek minden mozdulatát és pillantását ismerte, hogyan válik egyik percről a másikra lázadó, ismeretlen kamasszá.
Serdülőt nevelni nem könnyű feladat, soha nem is volt az. Állítólag már Szókratész a maga idejében megírta, hogy "Ezek a mai fiatalok imádják a luxust, rossz szokásaik vannak, nem becsülik az autoritásokat, tiszteletlenek az idősebbekkel és a munka helyett is csak fecsegnek." A kamaszok, mióta világ a világ, lázadnak szüleik ellen, és ezt a kritikus időszakot bizony nem könnyű átvészelni a családoknak. A serdülőkor rengeteg változással jár, s ezek sokszor felborítják a családban addigra kialakult rendet, egyensúlyt, de ugyanakkor lehetőséget is ad a fejlődésre, s arra, hogy a kapcsolatuk egy új szintre lépjen.
Önmaguk megtalálásakor önállóságra és a szülőkről való leszakadásra, autonómiára vágynak, hogy átvehessék a kontrollt saját életük fölött, és kialakíthassák saját énjük határait.
Az élvezet és a bűntudat általában szorosan összekapcsolódik az emberek tudatában. Hiszen az élvezet hajszolása sokszor bűntudattal jár. Ám, hogy a bűn tudata az élvezetet fokozni tudja, sőt a fő mozgatórugója lehet, az nem kézenfekvő. Pedig egy friss egyetemi kutatás most azt igazolta, hogy a bűntudattal teli habzsolás nagyobb örömet nyújt, mint a bűnérzet nélküli fogyasztás. Messzire vezet, hogy ebből a megállapításból milyen tanulságokat vonhatnak le a marketingesek és a törvényhozók.
A bűnös kilengések mindig boldogsággal töltenek el
Mindennapi jelenségek, viselkedésformák, emberi kapcsolatok lelki háttere, pszichológusok tudományos igényű, közérthető magyarázatával.
