Nehéz élményekhez vezet, ha egy pár nem tudja elég jól kezelni a kapcsolatukat érő kihívásokat és az ebből származó stresszt. A következmény nemcsak az lehet, hogy kevésbé hatékonyan oldják meg a problémákat, de még a kapcsolatuk is gyengülhet. A kihívással teli helyzetekben nőhet köztük az érzelmi távolság, s egyre kevésbé jólesőek a másik jelzései, gesztusai. A negatív tapasztalatok következtében pedig egyre fenyegetőbbé válhatnak egymás számára. Az jó stresszkezelés ezért a párkapcsolat egésze szempontjából is fontos.

 

Egyéni stressz – páros stressz

A nehéz helyzetekből származó stressz nem csupán egyéni, hanem egyúttal páros stressz is. A stressz megmutatja a kapcsolat eleve meglévő sérülékeny pontjait – de az erősségeit is. A közösen átélt nehéz helyzetekben általában elég nyilvánvaló, hogy a pár együtt is érintetté válik, nemcsak a partnerek külön-külön. Az egyéni stressz-élmény és az arra adott válasz azon múlik, hogy a személy hogyan értékeli a helyzetet – ugyanígy a párkapcsolat szintjén is egyezkedési folyamatok indulnak el egy közösen átélt helyzetben: stressz vagy nem stressz, és ha igen, akkor mi okozta, ki hozta létre, és mi benne a nehéz? A válasz néha nem is annyira egyértelmű, mint hinnénk.

Az egyezkedési folyamat többféle módon végbemehet. A legnyilvánvalóbb, ha a pár mindkét tagja nyíltan kimondja – vagy kimutatja –, hogy számára valami nehéz a helyzetben. Lehet, hogy az egyikük dühösen szidja a stressz okozóját, míg a másikuk csendben sírdogál. Reakcióik különböznek, de mindkettejük számára viszonylag egyértelmű, hogy ugyanannak a helyzetnek a következtében mindketten valami nehezet élnek át.

Amikor csak az egyikük érzékel problémát

De mi történik akkor, ha egy helyzet csak egyikük számára stresszkeltő, a párja nem érzékel nehézséget? Ilyenkor sokszor megindul egy meggyőzési manőver: egyikük, másikuk, vagy akár mindkettőjük megkísérli megváltoztatni párja helyzetértelmezését. Ebben helyzeti előnyben van a stresszt átélő fél: hajtja a saját stresszélménye, és szeretné ebbe párját is bevonni. Valószínűleg nem azért, hogy nehezítse az életét, hanem mert önkéntelenül is érzi, hogy a közös cselekvésre a közös élmény teremt alapot. Az már a pár kapcsolatának egészétől, kommunikációs érettségétől is függ, hogy mik lesznek az érvek.

A társunk kétségbeesésének észlelése általában akkor is stresszkeltő számunkra, ha maga az eredeti helyzet nem az. Ám ha a tapasztalat közös, akkor a stressz közös megélése szinte mindig létrejön a kapcsolatban. Vagy a helyzet maga váltja ki a partnerekből, vagy ők „gondoskodnak” arról, hogy saját stresszüket – legalább közvetetten – a másik is átélje.

Az egyéni és kapcsolati működés komoly zavara lehet, ha valamelyikük tagadja saját érzelmi reakcióját, esetleg még nyíltan meg is kérdőjelezi, sőt támadja a párját azért, mert az „rémeket lát”. Kutatások kimutatták, hogy stresszkeltő helyzetekben vegetatív szinten a pár mindkét tagja megéli a feszültséget – mégis jelentős különbség lehet köztük ennek tudatos elismerésében.

A jelen lévő stressz tagadása szinte a nullára csökkenti a hatékony közös megküzdés esélyét, sőt a kapcsolat maga válik a legfőbb stresszforrássá.


Amikor csak az egyikük szembesül vele

A partnerek sokszor nem egyszerre csöppennek egy nehéz helyzetbe. Vajon mi történik, ha csak egyikük szembesül valamilyen problémával? A stresszhelyzet csak akkor jelenik meg a párkapcsolat szintjén is, ha és amikor a stresszt átélő fél „beviszi” azt a kapcsolatba. De a stresszt átélő fél dönthet úgy, hogy feszültségét átmenetileg vagy akár végleg magában tartja. Akár védelemből és kíméletből, akár félelemből vagy elkerülésből próbálja valaki magánál tartani a feszültséget, ez a döntés visszahat magára a kapcsolatra: „kapcsolati üzenete” van. Ha valaki a barátaival előbb beszéli meg a gondjait, akkor az a párja számára biztosan jelent valamit: lehet, hogy fájdalmasan érinti („nem bízik bennem”), lehet, hogy megkönnyebbül („ez sem az én gondom”), de nem lesz számára közömbös a dolog. A kapcsolatra vonatkozó tapasztalat tehát befolyásolhatja a stresszes élmények megosztását vagy titokban tartását – bármit tesznek, egyikük feszültsége egyúttal a kapcsolat feszültsége is.

Amikor maga a kapcsolat a stresszforrás

Egy Karinthynak tulajdonított mondás szerint „a házasság szövetség olyan problémák megoldására, melyek e nélkül a szövetség nélkül létre sem jöttek volna”. A tartós párkapcsolatok elé tartott görbe tükör ebben az esetben is megmutat valami lényegeset: a kapcsolati stressz egy része magából a kapcsolatból származik, ami ráadásul még nehezíti is a külső kihívásokkal való megküzdést. Rosszul működő kapcsolatokban a nagymértékű bizalmatlanság, a rivalizálás, a konfliktusok annyi energiát emésztenek fel, hogy az egyéb feladatokra már alig jut. Emiatt az elintézetlen külső ügyek is egyre fenyegetőbbé, megterhelőbbé válhatnak, ami tovább növeli az össz-stressz mennyiségét a kapcsolatban.

Logikus, hogy ha létezik páros stressz, akkor létezik páros megküzdés is, amikor is összehangolt stratégia születik: a partnerek saját egyéni megküzdési magatartásukat a másik vélt vagy valós megküzdésének figyelembevételével alakítják ki. A stresszel való megküzdés tehát nemcsak az egyén, hanem a kapcsolat szintjén is végbemegy.

Eltérően értékel a nő és a férfi

Empirikus kutatásaink azt mutatják, hogy a párkapcsolati megküzdés minősége összefüggésben van a párkapcsolati elégedettséggel, sőt az élettel való elégedettséggel is. Érdekes módon ez az összefüggés a nők esetében fokozottan igaz – ők nemcsak a megküzdés minőségére érzékenyebbek, hanem a kapcsolattal való elégedettségüket mérlegelve több szempontot is figyelembe vesznek. A stresszről való kommunikáció, a támogatás mértéke vagy a negatív jelzések mennyisége külön-külön is fontos számukra, s ezek a szempontok összeadódnak. A férfiak számára viszont a párkapcsolati megküzdés minősége kevésbé lényeges tényező, ha a kapcsolatuk egészével való elégedettségről van szó; náluk a páros megküzdés az élettel való elégedettséggel függött össze. Mintha a nők a saját megküzdési tapasztalataikat közvetlenebbül kötnék magához a kapcsolathoz, míg a férfiak inkább az életről alkotott általános benyomásuk részeként értékelnék.

Tanulható-e a páros megküzdés?

A kutatások azt jelzik, hogy az átlagos párok tréningszerű oktatásban vagy párterápiás üléseken jól el tudják sajátítani azokat a lépéseket, melyekkel a stressz párkapcsolati szinten is kezelhető. Megtanulják kifejezni a saját stresszüket és jobban észrevenni a párjukét, gyakorolják a pozitív megküzdés módokat, s  felismerik a negatív megküzdési módok eredménytelenségét. Így bizonyítottan „vihetőbbé” válnak számukra a mindennapok, kevesebb lesz a kapcsolatukat mérgező félreértés és a feszültség.

A páros megküzdés támogatása természetesen ezzel együtt sem csodaszer. Mély kapcsolati krízisekben – amikor meginog a kapcsolat alapvető szerkezete, a rejtett kapcsolati szerződések egyensúlya –, önmagukban kevéssé segítenek a hatékony problémamegoldás módszerei. De még a jól működő párok is csak korlátozottan tudnak befogadni új megoldásmódokat – ahogy másban, úgy ezen a területen is elsősorban azt vagyunk képesek „megtanulni”, amiről már eleve van valamennyi tudásunk.

A párokat lehet segíteni abban, hogy újra közel kerüljenek egy jobb együttműködéshez – ám hogy ettől egymáshoz is közel kerülnek-e, képesek lesznek-e újra megélni az intimitást, az már attól függ, hogy le tudják-e építeni korábbi kapcsolati szerződéseiket és tudnak-e újakat kötni helyettük.

Kapcsolódó:

A passzív-agresszív személyiség
Emberi játszmák
Összeköltözzünk? Vagy ne?
(nem) Mindig a másik a hibááás!
Ha törik: szakad
Érzelem és értelem
Titokzatos testi tüneteink
 

MARTOS TAMÁS - SALLAY VIOLA